Végre itt!

Hosszas előkészületek után, 2017. november 30-án végre megérkeztem Budapestre! A repülőtérről egyenesen a múzeumba mentem, úgy, ahogy voltam, a csomagjaimmal együtt. Új-Delhiből több mint tíz órát repültem Budapestig, és bár az időeltolódás nem túl sok, az a négy és fél óra különbség megviselt, eléggé elfáradtam, de talán az izgatottság miatt is. Az igazi meglepetés azonban csak ezután jött…

Na igen, az időjárás. Az egy kissé meglepett: 27 fokban indultam el otthonról, Budapesten viszont nagyon cudar idő volt aznap, mindössze 3 fok!

Megfagytam. Tudtam persze, hogy itt hideg lesz hosszú hónapokig és hoztam is magammal pár melegebb holmit, de hamar kiderült, hogy azokban bizony dideregni fogok. Szerencsére a múzeum dolgozói segítségemre siettek és hamar találtunk valakit, aki személyre szabottan is tud nekem majd ruhát készíteni…., mivel nem feltétlenül illek bele a konfekcióméretbe. 🙂

Visszatérve a megérkezésemre, alig vártam, hogy fűtött helyre jussak, de múzeum előkertjében olyan barátságos pofi fogadott, hogy meg kellett állnom. Nagyon megörültem az indiai elefántot mintázó szobornak, készítettem vele egy szelfit is. Olyan kedves, ahogy ott ácsorog! A kollégák elmondták, hogy ez a kedves kis szobor Budapest ostroma idején, 1945 januárjában sérült meg, repesztalálat érte és eltörött a lótuszbimbó szára, amit az ormányával emelt fel. Azóta mindennap megsimogatom…még akkor is, ha műtárgyvédelmi okokból a téli hónapokban be van bugyolálva. De a jó idő beköszöntével újra elődugja majd az ormányát és viszontlátjuk.

Úgy látszik, nemcsak nekem tetszik a kiselefánt, a múzeum adattárában találtam egy 19. század végén készült kedves képet, amin egy kislány áll a szobor mellett. 🙂

Akkoriban az elefánt a múzeum hátsó kertjében állt és még az agyarai is megvoltak! Rögtön eszembe jutott az elefántfejű Ganésa, – Siva és Párvatí gyermeke – akinek csak fél agyara van. A monda szerint ő jegyezte le a Mahábháratát (az ősi, mintegy kétezer éves, szanszkrit nyelvű eposzt) és nagy lelkesedésében letörte az egyik agyarát, hogy azt íróeszköznek használja.

Ganesa
Az elefántfejű Ganésa

Furcsa mód a december is tartogatott meglepetéseket, mert az egyik nap olyan pazar napsütés fogadott, hogy muszáj volt kimennem a múzeum kertjébe járni egyet. (Amúgy is gyakran kimegyek.) A gingkólevelek között sétálva az embernek kitisztul a feje.

Megjegyz.: nem véletlenül tartalmaznak gingkókivonatot az agyserkentő kapszulák. Na jó, lehet, hogy a napsütés és a friss levegő is segített, úgyhogy mindenkinek javaslom a kerti sétát. 🙂

Pont ezen fényes napon másik meglepetés is ért, eljött egy Budapesten élő indiai hölgy is a múzeumba, mert megtudta, hogy van itt valaki Vrindávanból. Jó volt egy földimmel beszélgetni!

Sok minden szóba került, többek között elmondta, hogy ő maga már sokszor járt a múzeumban, mert évek óta gyakoriak itt az indiai programok és hogy mindig telt ház van ilyenkor.

Alig várom, hogy legyen ilyen rendezvény, mint korábban!

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Powered by WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: