Namaszkár!

Sziasztok!

Rádhiká vagyok, 35 éves, kultúrtörténész, az indiai Vrindávan városából érkeztem Magyarországra az ICCR (Indian Council for Cultural Relations) pályázatán keresztül azért, hogy a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum 2018-ban nyíló indiai kiállításának szakmai munkálataiban közreműködjek.

Egy ideje már tanulom a magyar nyelvet a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban, ezért terveim között szerepelt, hogy Magyarországra látogatok. 2016-ban vettem fel a szakmai kapcsolatot a múzeummal és kiderült, hogy 2018-ban indiai kiállítást terveznek, amiben én is tudnék segíteni.

Így történt, hogy olyan pályázati lehetőséget kerestem, ami szakmai tanulmányutat, külföldi projektben való együttműködést támogat. Egy kisebb könyvre is elegendő pályázati anyag megírása, majd hónapokig tartó várakozás után kiderült, hogy utazhatok! Szóval itt vagyok, egy nagy kaland kellős közepén!

Mivel hosszú hónapokig (legalábbis a 2018-as év végéig biztosan) ide köt a munkám, úgy gondoltam, blogot indítok, hogy megosszam másokkal is az élményeimet, tapasztalataimat a saját látásmódomon keresztül és nem utolsó sorban ez egyfajta naplóként is működik.

Még sosem írtam blogot, eléggé kezdő vagyok a témában, de szeretek új dolgokat megtanulni, és kipróbálni, szóval remélem jól fog menni, és azt is remélem, nemcsak itt a blog oldalamon, de majd a 2018 májusában nyíló indiai kiállítás valamelyik programján is találkozunk!

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Powered by WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: