Az istenek is voltak gyermekek

A hindúk hite szerint az istenek sem öröktől fogva léteznek, hanem ők maguk is születtek, noha születésük és életidejük nem összehasonlítható a halandókéval, azonban egynémely cselekedetük nagyon is emberi:)

Egy korábbi bejegyzésemben már meséltem a világszép Dévakí nyolcadik gyermekeként születő Krisnáról (Visnu nyolcadik megtestesüléséről), akinek népszerű ábrázolásai közé tartozik – a tehénpásztorlányok szórakoztatásának jelenetén kívül az is –, amikor gyermekként látjuk, amint éppen rosszalkodik, például vajat csen. Ennek a jelenetnek gyakori ábrázolása, hogy a gyermek Krisna négykézlábra ereszkedve, egy szál ágyékkötőben mászik, és kezében egy vajgolyót tart, illetve amikor egy vajasbödönből csurog a kezére a vaj.

Ezen kívül hintázni is szeret:)

hinta

A gyermek Krisna tiszteletének és ábrázolásának analógiájára a késői buddhista művészetben jelent meg és vált népszerűvé Buddhának gyermekként való ábrázolása. A pufók fiúcskaként megjelenített Buddha teste ilyenkor csupasz, mindössze ágyékkötőt vagy vállszalagot visel. A történeti Buddháról (Gautama Sziddhártha) úgy tartja a hagyomány, hogy a lumbini park virágoskertjében történt csodás megszületése után hét nagy lépést tett. A győzedelmes testhelyzet, miként egyik kezével az égre, a másikkal a földre mutat, a világ felett aratott győzelmét jelképezi.

Birth of Buddha

Visszatérve a fő témánkhoz, a gyermekként ábrázolt istenek közül igen népszerűek az indiai kultúrában például Krisna, Hanumán és Ganésa születésével, gyermekkorával kapcsolatos történetek. Íme egy-egy kis videó!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Powered by WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: